Dinók Henriett

Pozíció: Roma programvezető
Munkakör: Állandó munkatárs
Év: 2017-2018, 2018-2019

Henriett, egy roma ifjúsági szervezet, a Romaversitas Alapítvány igazgatója és öregdiákja. Jogi diplomája megszerzését követően, az MTA Társdalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetében helyezkedett el fiatal kutatóként. Doktori kutatásait Kanadában, az Albertai Egyetemen végezte a gyűlölet-bűncselekmények témakörében, majd a Közép-európai Egyetem (CEU) politikatudományi mesterképzésén folytatta tanulmányait. Emellett számos jogi, emberi jogi és civil szervezetnél dolgozott szakértőként, így például az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodájánál és az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítványnál. A Romaversitas Alapítvány igazgatói pozícióját megelőzően a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport tagjaként számos ország gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozati munkáját tanulmányozta, illetve a gyűlölet-bűncselekmények elleni hatósági fellépés megerősítését szolgáló javaslatok kidolgozásában vett részt.