Molnár Szabolcs

Tantárgy: Építészet
Tudományterület: Művészetek és Bölcsészettudományok
Munkakör: Modulvezető
Év: 2018-2019, 2019-2020

Molnár Szabolcs a Pécsi Tudományegyetemen és a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult és szerzett diplomát 2014-ben. 2010 és 2014 között az Építész Szakkollégium aktív tagja és utolsó két évében annak elnöke volt. Diák évei alatt a Szakkollégium közösségével kurzusokat, workshoppokat, konferenciákat, tanulmányutakat szervezett, lehetősége volt az építész szakma történettel interjúkban és kiadványokban foglalkozni. Diploma megszerzése után 2015-ben megalapította két társával (Csóka Attila, Smiló Dávid) a Paradigma Ariadné Építészirodát. Az iroda tevékenysége lefedi az építészeti tervezés minden területét, és aktívan foglalkozik építészeti kultúra-menedzsmenttel, tanulmányok készítésével és tanácsadással épp úgy mint a kiállítások kurálásával. Munkáikban fontos történelemhez és referenciákhoz való viszony és szeretik minél tágabban értelmezni az építész társadalmi és szakmai szerepét.