Parseghian Harout

Mentor

A Közel-Keleten, Libanonban született és mindig is szeretett az ország gyönyörű hegyei közt túrázni és sátorozni, illetve úszni és horgászni a Földközi-tenger különböző részein. A libanoni konyha nagy kedvence, hiszen hatalmas a választék a lenyűgözően finom ételekből.
A libanoni egyetemen tanult, ahol alapképzését Élet- és Természettudományokból szerezte, majd a mestert Biodiverzitás szakon folytatta. Ezen az egyetemen szerzett tanári diplomát is. 2009-ben csatlakozott a Libanoni Evangélikus Fiú- és Leányiskola munkájához, ahol 8 éven keresztül tanított teljes munkaidőben, mielőtt Magyarországra költözött volna. Felelősségei közé biológiaoktatás és laborfelügyelet tartozott. 2017-ben költözött Magyarországra feleségével és lányával, ahol az Avicenna College-ben kezdett biológiát tanítani, elsősorban a Medical Foundation Program hallgatóinak – hogy felkészítse őket az orvosi egyetem vizsgájára. Mindig is úgy gondolta. hogy a legnagyobb befektetés az életben az oktatás lehet, épp ezért is szeret másokat tanítani, hogy lássa fejlődésüket. Filozófiájának lényege, hogy minden diákot a saját szintjükhöz mérten emeljen magasabb szintekre.
Szabadidejében szeret zenét hallgatni és hangszeren is játszik, szívesen úszik, és néha még főz is.