Rozália az ELTE csillagászati és űrfizikai doktori programjának hallgatója, ahol korábban alap- és mesterszakos tanulmányait is elvégezte. Vendéghallgatóként a Princeton Egyetem doktori programjában is részt vett.
Egyetemistaként aktívan részt vett a hallgatói közéletben: mentorként segítette társait, és több tisztséget is betöltött az ELTE Természettudományi Karának hallgatói önkormányzatában. Doktori tanulmányai során oktatási tapasztalatot is szerzett, amely megerősítette érdeklődését a tehetséggondozás iránt.
Szabadidejében szívesen túrázik és szépirodalmat olvas, valamint örömmel beszélget a csillagászat és az asztrológia közötti különbségről.