TUDÁSKIKÖTŐ

Missziónk

A Milestone Tudáskikötő hazai és nemzetközi tudást gyűjt, hoz létre és vált gyakorlatra. Sokszínű közössége – amely a Milestone öregdiákjaiból, a magyar diaszpóra tagjaiból, valamint a hazai és a nemzetközi tudományos, gazdasági és kulturális élet képviselőiből áll – programok, projektek és egyéb együttműködések megvalósításán keresztül ennek a tudásnak a hazai becsatornázását segíti elő. Célja, hogy tevékenysége által minél több öregdiák és magyar diaszpóra-tag térjen vissza külföldről, megszerzett tudását és tapasztalatát az ország javára fordítva. A Tudáskikötő a találkozások és a gondolatcsere helyszíne, katalizálja az innovációt és a pozitív változásokat, amelyek képessé teszik Magyarországot arra, hogy a lehető legfelkészültebben válaszoljon a 21. század kihívásaira.

 A Milestone Tudáskikötő hazai és nemzetközi tudást gyűjt, hoz létre és vált gyakorlatra.
GRAFIKA

Víziónk

Olyan Magyarországban hiszünk, amelyben a tudás és a tehetség az előrejutás alapja mind az egyén, mind a társadalom szintjén. A Tudáskikötőt egy olyan csomópontnak tekintjük, amelyen keresztül a nemzetközi tudás és tapasztalat beáramlik az országba és a helyi tudással és gyakorlattal kölcsönhatásba kerülve lokális és globális szinten egyaránt hatni tudó innovációt és változást generál. Azt szeretnénk, hogy a Tudáskikötő legyen a kiindulópontja annak, hogy Magyarország újrapozicionálja magát a 21. századi világban. Küldetésünk megvalósításának keretében 2022 márciusában elindítottuk rendezvénysorozatunkat, amelyben előadások, kerekasztal-beszélgetések, kulturális programok és közösségi összejövetelek valósulnak meg a Milestone Intézet Wesselényi utcai otthonában. Szervezünk speciális, kifejezetten öregdiákjainknak szóló eseményeket is, amelyek amellett, hogy a jelen és a jövő hazai munkaerőpiaci lehetőségeire fókuszálnak, elősegítik a külföldön tanuló magyar diákok és a tágabb értelemben vett diaszpóra hazatérését. Mivel fontosnak tartjuk, hogy hozzájáruljunk az intézményünk otthonául szolgáló kerület és a főváros szellemi és kulturális életéhez, évente több alkalommal olyan programokat valósítunk meg, amelyek nyitottak a nagyközönség számára.