Lakatos Dániel István

Mentor

Dani egy menthetetlen idealista, akit leginkább az emberi jogok és a nemzetközi (büntetõ)jog kérdései foglalkoztatnak. A budapesti Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolában befejezve a középiskolát, úgy döntött (többek között a Milestone Intézet hatására, amelynek büszke alumnusa), hogy külföldön folytatja tanulmányait, így lehetõsége volt Hollandiában, Franciaországban és az Egyesült Államokban is tanulni nemzetközi és európai jogot, amelyekbõl alap és mesterfokozatú diplomát is szerzett.
A holland fintech-szektorban, az „Adyen”-nél dolgozott pénzmosás elleni kérdésekkel kapcsolatban, valamint a jogi képviselettel nem rendelkezõ személyeknek nyújtott tanácsadásban segédkezett a Bronx-i Polgári Bíróságon New Yorkban. Nagyon fontosak számára a szociális vonatkozású helyi ügyek, ezért még középiskolás korában néhány legjobb barátjával létrehoztak egy civil szervezetet, amellyel különbözõ jótékonysági projekteket szerveztek országszerte. Jelenleg a Transparency Internationalnél gyakornokoskodik.