Pfisztner Sebestyén – Interjú

Sebu, volt diákunk, a UCL urbanisztika szakán végezte alapképzését, jelenleg pedig a Delft University of Technology-n folytatja tanulmányait Hollandiában városépítész szakon. Elhivatottan mesél arról, hogy mi vezette őt a várostervezés felé, miből áll szakmai meggyőződése, és miért tartja kiemelten fontosnak a társadalmilag felelős városfejlesztést.

Honnan hallottál a Milestone-ról?

A nővérem révén, aki még 2014-ben jelentkezett. Hatosztályos gimnáziumba jártam, és már az elején sejtettem, hogy nem Magyarországon szeretnék egyetemre járni. A szüleim javaslatára jelentkeztem a Milestone-ba, összeraktuk a jelentkezésemet, de elég gyorsan történt minden, ráadásul akkor még nem is tudtam olyan jól angolul, szóval izgultam rendesen. Végül behívtak szóbelizni, Havas Ádámmal és Hódsági Janival nagyon jó hangulatban telt a beszélgetés, utána már nem is lepett meg annyira, hogy felvettek. Akkoriban nem elsősorban a magyar oktatási rendszerrel volt bajom – én szerettem gimnáziumba járni – inkább az volt a probléma, hogy amit tanulni akartam, olyan képzést itthon a mai napig nem indítanak.

Eleinte különböző fizikával foglalkozó, illetve mérnöki szakok érdekeltek, mert fizikából jó voltam, és szerettem is, viszont a matek része sokkal magasabb tudásszintet várt el, mint amivel én rendelkeztem. Az első Milestone-os évem után elkezdtem olyan képzéseket keresni, amik jobban illettek a képességeimhez, és van közük az épített környezethez. Így találtam rá az urbanisztikára, és akkor hirtelen minden összeállt, azonnal elengedtem a mérnöki irányt és a csak a városépítészetre fókuszáltam; a mentorommal, Novák Zsolttal is akkor kezdődött nagyon eredményes közös munka, amikor érezte rajtam, hogy ez jó irány, motivált vagyok, és van ambícióm ebben a szakmában.

Milyen országokat és egyetemeket céloztatok meg meg akkor a mentoroddal?

Anglián kívül csak BME építészmérnöki karára adtam be a jelentkezésemet, de a cél végig Anglia volt, ezen belül is az UCL Bartlett és bath-i egyetem. A Bartlett a világ legjobb épített környezettel foglalkozó fakultása, ide építészet és urbanisztika szakra is jelentkeztem; egész kiskorom óta szenvedélyem volt az építészet, de valahogy sosem volt érzékem hozzá, ezért úgy gondoltam, ha építésznek is felvesznek, akkor az leszek. Végül a Bartlett-en az urbanisztika szakra kerültem be, de már az elején éreztem, hogy ez a terület jobban passzol hozzám és jobban is érdekel, mint az építészet. Az utolsó gimnáziumi évem alatt több helyen voltam gyakornok, és sokszor hallottam olyan véleményeket, hogy az igazi építész az, aki tervez, és az urbanista csak egy “kamu” építész; ez akkor megragadt bennem, és ezért is jelentkeztem mindkét szakra. Most már tudom, hogy ez a fajta gondolkodásmód csak Magyarországon jellemző, Angliában és Hollandiában is teljesen külön kezelik a két szakmát. Itthon az urbanisztika mint önálló terület gyakorlatilag nem is létezik, a településtervezést a tájépítészek végzik, a főépítészi feladatok pedig sokkal inkább adminisztratív jellegűek.

Mi az alapélményed a várossal kapcsolatban? Mit tartasz a legérdekesebbnek benne?

Már gyerekként is nagyon érdekelt a városi környezet és azok a rendszerek, amik a városokat működtetik. Később arra is rájöttem, hogy nagyon egyszerűen gondolkodom rendszerekben, nem okoz nehézséget bonyolult struktúrákat átlátni. Az kezdett foglalkoztatni, hogyan működik egy város, hogyan változik, fejlődik, alakul, hogyan hat a benne élőkre. Nagyon szerettem Budapesten élni, és megfigyelni a várost, az embereket, azt, hogy milyen, amikor a városi rendszerek működnek, és milyen az, amikor nem

A gimnázium alatt két helyen is voltam gyakornok, a Kortárs Építészeti Központban és a Hello Wood egyik táborában. Ez utóbbiban egy gyaloghidat építettünk Olaszliszkán, és ott is szembesültem azzal, hogy sok szakmabeli lenézi és áltudománynak gondolja az urbanisztikát. Ez bevallom, néha elbizonytalanított. Nagy-Britanniában viszont éppen fordítva gondolkoznak, egyre inkább az építészképzést tartják komolytalannak szakmai szempontból. Az utóbbi években a képzések egyre több kritikát kapnak, amiért szinte semmi praktikus tudást nem adnak át a hallgatóknak. Az urbanisták pedig pont azért nagyon keresett szakemberek, mert komplex tudással rendelkeznek, a munkamódszereik, gondolkodásmódjuk pedig csomó más szakmában is nagyon hasznos.

Az elejétől kezdve fontos volt számodra, hogy gyakornoki tapasztalatot szerezz a tanulás mellett?

Igen, ez a kezdettől fogva tudatos célom volt. Már az alapképzés elején eldöntöttem, hogy gyakornokoskodni szeretnék, de végül csak a második év után vágtam bele. Az első év nagyon megterhelő volt – új rendszer, plusz a Covid – nem volt reális, hogy már akkor belevágjak. Másodév után viszont már elég tudással és gyakorlattal rendelkeztem, hogy értelmes munkát végezzek, így urban planning gyakornokként kezdtem a BDP (Building Design Partnership) építészeti és mérnöki tervezőirodánál. Nagyon örültem, amikor felvettek, mert az iroda az egyik legnagyobb és legelismertebb brit építésziroda, ráadásul ők alkalmaztak a világon először olyan munkamódszert, amiben a különböző térrel foglalkozó szakmák integráltan dolgoznak projekteken. Hozzám ez a fajta interdiszciplinaritás kifejezetten közel áll, így nagyon pozitív élmény volt ott dolgozni; szerettem volna visszatérni oda harmadév után is, akkor már urban design területen. Sajnos időközben a gazdasági helyzet miatt erre nem volt lehetőség. Az ottani csapattal egyébként azóta is tartom a kapcsolatot, a mesterszakom elvégzése után próbálkozom majd újra bekerülni, bár a helyzet továbbra sem kedvező. Az értékrendje miatt is különösen szimpatikus számomra ez az iroda, nemcsak technikailag erősek, de morálisan is következetesek: volt, hogy etikai okokból utasítottak vissza projekteket, és nyilvánosan elhatárolódtak olyan ügyektől, amelyekkel nem tudtak azonosulni. Ez ritka a szakmában. Fontos számomra, hogy olyan helyen dolgozzak, ahol nemcsak látványos, de felelős projektek is születnek – ahol a szakmai tudás és az értékrend összhangban van.

Jelenleg Hollandiában a Delft University of Technology-n tanulsz, előtte pedig Londonban végezted el az alapszakodat. Már van rálátásod, tapasztalatod mindkét ország működésére, miben különbözik a két ország közötti felfogás lakhatás és az oktatás területén?

Elég komoly eltérések vannak. Nemcsak az oktatásban, hanem a tervezéshez való hozzáállásban is érezhető egy markáns különbség. Hollandiában a várostervezés folyamata és eredményei sokkal mélyebben beépültek a társadalom működésébe – például a szociális alapú lakhatás nem csak ígéret, hanem a gyakorlat része. A jogszabályok előírják, hogy egy lakásépítési projektnél a lakások 30%-ának szociális alapon hozzáférhetőnek kell lennie, ott ez alapértelmezett.

Ezzel szemben Nagy-Britanniában – főleg Londonban – gyakorlatilag eltűntek az elérhető árú lakások. Diákként én is megtapasztaltam ezt: a lakhatás vitte el a kiadásaim legnagyobb részét. A Covid alatt valamelyest olcsóbb volt, de így is irreális összegekbe került. Ez személyesen is érintett, de közben elkezdtem kutatni a téma történetét, és megdöbbentett, hogy a brit lakásrendszer valaha világszinten is példaértékű volt. A 70-es évekig rengeteg jó minőségű, szociális bérlakás épült, amit társadalmi értékként kezeltek, aztán a Thatcher-korszakban ez szinte teljesen leépült. Ez a kettősség indított el afelé, hogy a lakhatás és különböző társadalmi és gazdasági kérdések összefüggéseivel foglalkozzak – ez lett a diplomamunkám alapja is. A tézisem szerint a térformálás minden esetben ideológiai kérdés is egyben. Azt, hogy milyen terek születnek, azt az adott társadalom gondolkodásmódja határozza meg és fordítva: a tér képes visszahatni a társadalom működésére. Szerintem épp ezért fontos, hogy az ilyen típusú városfejlesztési feladatokat ne a piaci logika, hanem alapvetően társadalmi kérdések határozzák meg; a lakhatás a társadalom létének egyik alapvető eleme, emiatt mindannyiunk érdeke és felelőssége is, hogy működőképes lakásrendszereink legyenek. Ehhez viszont kell állami és önkormányzati elhatározás. Ha valódi változást akarunk, nem elég a magánszektorban dolgozni, szükség van intézményi szinten is átgondolt, értékalapú tervezésre.

Mi motivál inkább, a szakmai elhivatottság, vagy az, hogy része lehess egy társadalmi változásnak?

Elsősorban a társadalmi változás iránti igény, de a szakma iránti alázatom és elhivatottságom is ebből ered. Nemcsak a munkafolyamatok miatt választottam ezt a szakmát a hivatásomnak, hanem mert mélyen megdöbbent és dühít, amit a társadalmi egyenlőtlenségek és igazságtalanságok okoznak. Amikor látom, hogy egyes emberek felfoghatatlan vagyont halmoznak fel, miközben mások mínusz tíz fokban kartondobozokon alszanak az utcán, az olyan kognitív disszonanciát okoz bennem, amit képtelen vagyok feloldani. Ez az érzés indított el ezen az úton, hogy csak akkor lehet nyugodt a lelkiismeretem, ha olyan világért dolgozom, amilyenben én is élni akarok egyszer. Az ember eredendően közösségi lény, és azt gondolom, hogy sokkal többre vagyunk képesek, ha ezt a közösségi gondolkodást tudatosan erősítjük. A mai társadalomban azonban a siker kizárólag az egyéni teljesítményhez kötött, és a kudarc személyes hibának számít, ami mélyen mérgezi a társadalmi együttélést. Éppen ezért fontosnak tartom, hogy olyan tereket és programokat hozzunk létre, amelyek a szolidaritást, a közösségi felelősséget és a társadalmi igazságosságot erősítik. Ezért is dolgozom a szakdolgozatomon, amely a szociális lakhatás kérdését vizsgálja. A fő állítás szerint a múltban szerzett tapasztalatokból kiindulva lehet a jelenben is hatékony megoldásokat találni, ezeket átültetve a jelen kontextusába nagy valószínűséggel megoldható ez a válság. Szerintem a legfontosabb üzenet az, hogy nem kell minden alkalommal feltalálni a kereket, amikor valamit odébb kell gördíteni; ha valamiről tudjuk, hogy működik, akkor használnunk is kell, szerintem a jóléti állam és a szociális lakásrendszerek erre a legjobb példák.

Milyen szakmai terveid vannak közép- és hosszú távon? Budapest a végső cél?

Középtávon Londonban tervezem folytatni a pályámat, mert jelenleg úgy látom, ott tudok a legtöbbet tanulni és fejlődni. Ugyanakkor hosszú távon egyértelműen Budapesten képzelem el a jövőmet. Nemcsak személyes, hanem szakmai szálak is kötnek a városhoz. Budapest adottságait tekintve kivételes: kiváló úthálózat, fejlett tömegközlekedés, zöldterületek, fejleszthető barnaövezetek – ezek mind olyan elemek, amelyek hatalmas lehetőségeket rejtenek. Van hely, van struktúra, van karakter. Folyó, sziget, sík és dombos területek – mindez együtt teszi ezt a várost egyedülállóvá. A város földrajzi és infrastrukturális értelemben kész arra, hogy jól működő, élhető hely legyen, az egyik legjobb a világon.

Ami hiányzik, az három dolog: a megfelelő finanszírozás, a politikai akarat és a döntéshozók szakmai alázata. Sajnos az elmúlt évtizedekben gyakran tapasztalható, hogy a politikai vezetés önkényesen hoz döntéseket, figyelmen kívül hagyva a szakértői véleményeket. Pedig ha a szakembereket hagynák a saját területükön dolgozni, és megalapozott döntések születnének, Budapest elképesztő lehetőségeket tudna kihasználni.